Barack Obama nevéhez egy másik gyümölcs is kötődik, ugyanis a marketingduma szerint Blackberry telefont használ. Ez elgondolkodtató...
Amióta telefonjaim vannak két dologra szeretném használni őket: telefonálni és a naptáramat kezelni.
Ennek tökéletes kombinációját 3-4 éve még egy Nokiában találtam meg, azután - mivel az elavult - váltottam egy HP iPaQ-ra, amivel soha nem békültem ki teljesen.
Ez egy multifunkciós eszköz volt, azaz telefonálni, internetezni, navigálni és persze naptárazni lehett vele. Ha viszont használtam egy bizonyos navigációs programot, elég instabillá vált (persze ez lehet, hogy a program hibája volt). Nem egyszer előfordult velem az eset, hogy mentem az ügyfélhez, a telefon mutatta merre menjek, majd bejött hirtelen egy hívás, ami az egész készüléket lefagyasztotta. De úgy, hogy csak hard resettel indult újra, ami azt jelentette, hogy ott voltam az ország közepén és nem tudtam egyetlen telefonszámot se (csak amik a SIM kártyán voltak), nem tudtam merre kell menni (újra kellett telepíteni a navigációs rendszert) és persze azt se tudtam hova kell menjek, mivel a naptáram is elveszett. Ráadásul ilyenkor azok az események és kontaktok, amit az utolsó outlook szinkron óta felvettem mind elvesztek. Nem kívánom senkinek ezt az érzést, ez olyan, mintha az agyadat is reszetelnék!
Szóval ezt gyorsan megúntam és vettem egy Nokiát (N95). Már az ismerkedéskor feltűnt, hogy a régi, kézreálló Nokia telefonom helyett most egy funkcionálisan gazdagabb, de filozófiájában megújult eszközt kaptam és be kell valljam, nekem nem tetszett ez az új szemlélet (főleg a naptárban). Amikor viszont az autóm bluetooth-ával felismertettem, kezdtem dühös lenni, mivel felismerte ugyan, de a telefonkönyv nem ment át és hívás közben kb. 15 másodpercenként leszakadt és újracsatlakozott a bluetooth. Képzeljetek el egy kapkodós idegbajos, aki nem tudja, hogy a telefonba vagy a kihangosítóba kell éppen beszélnie. Elkezdtem túrni a netet és hamar rájöttem, hogy nagyon sokféle autó tulajdonosa erre panaszkodik. A Nokia ki is adott egy patch-et, ami valóban kicsit javított a dolgon, de azután nem reprodukálhatóan, véletlenszerűen továbbra is jelentkezett a probléma. A pohár akkor telt be, amikor a Nokia egyik hivatalos munkatársa azt válaszolta egy fórumon egy hasonló kérdésre, hogy vegyen az illető egy Nokia proof headsetet az autójába a beépített bluetooth helyett.
Mivel a HP-nek, illetve a rajta futó windowsnak nagyon tetszett a naptára, ezért visszatértem rá (GPS nélkül!). És minden hibája ellenére szerettem. De eljárt felette az idő, agyonhasználtam.
Milyen telefont vegyek? Ajánlották a HTC-t. Kezembe fogtam - nem tetszett annyira, ráadásul nagyon drága volt. A Blackberry-ben az zavart, hogy egy olyan operációs rendszere van, amiről én semmit se tudok. A QWERTY billentyűzet a HP-mon is bejött, ezért úgy döntöttem - már csak Obama miatt is -, hogy kipróbálom. Viszont addig tököltem a válogatással, hogy a kinézett típust levette a Vodafone a támogatott készülékek közül és csak a 9500 Storm volt a listán a Blackberryk között, ami funkciókban nekem megfelelt, de ez egy touchscreenes készülék.
Na mindegy - gondoltam - ez biztosan a sors keze, gyorsan megrendeltem.
Az első napokra azt tudom mondani: furcsa. Azután kezdtek megtetszeni a dolgok. Viszonylag jó a naptárja (egy-két hiányosságával együtt lehet élni). Jó a bluetooth, tudok telefonálni!
Az e-mail olvasás írás fantasztikus, tényleg felülmúlja minden képzeletemet. Legalább 10%-al nőtt a hatékonyságom. A budapesti dugókat azóta élvezem.
A touch billentyűzet eleinte idegesített, de kezdem megszokni. Nem az én virsli ujjaimhoz tervezték. Ez a SureType meg... hát szoknunk kell még egymást. De azt soha nem fogom megérteni, hogy amikor azt akarom beírni, hogy "vagy", akkor első körben miért a "vagina" szót ajánlja fel nekem.
De ami überel mindent: a google naptár szinkron. A P@rtner.ERP rendszer CRM és Projektmenedzsment moduljában felveszek egy találkozót. Az átszinkronizálódik az outlookba automatikusan, az outlookom átszinkronizálódik a google naptárba (lehetne közvetlenül is google-ba szinkronizálni, de az nem lenne automatikus), a google-ból pedig a Blackberry lehúzza a naptárába. Képzeljétek el azt az érzést, amikor a kollégátok felvesz a P@rtner rendszerben egy teendőt számotokra és két perc múlva a telefonotokon ott van. Bármikor tudom a tervezett teendőimet, ráadásul a telefonálásnál egy gombnyomásra előjön a naptár és beszéd közben tudok egyeztetni, új eseményt felvenni.
Szóval nem hülye ez az Obama. Azt meg csak azért nem mondják be a TVben, mert nekünk kicsit gyengébb a marketingünk, hogy Obama titkon a Blackberryjéhez P@rtner.CRM-et használ. De ez maradajon köztünk.