2009. november 16., hétfő

CRM rendszer a weben

Az eddig helyi hálózatban, vagy szinkronizációval kapcsolódó felhasználók számára ezentúl a világhálón is elérhetők a CRM és PRM rendszerünk jelentősebb funkciói (rövidebb név miatt P@rtner.CRM). Összekapcsolt adatbázisokról lévén szó, mindegy, hogy felhasználó a weben vagy kliens programban rögzíti az adatokat, azok mindkét rendszerben megjelennek, jelentősen könnyítve az otthonról történő illetve munkahelyen kívüli adminisztrációt.
A menüszerkezet, az oldalak felépítése és az adatmezők a P@rtner rendszerben alkalmazott struktúrát követik, az egyes szolgáltatások pl. dokumentumok feltöltése,- iktatása, projektben résztvevő dolgozók stb.

Néhány a weben is elérhető funkciók közül:

CRM:
  • Cégek
  • Események
  • Tudásbázis bejegyzések
Projekt:
  • Feladatok
  • Projektek
Naptár:
  • Naptár
  • Feljegyzések
A fenti szolgáltatások elég adattartalmat nyújtanak ahhoz, hogy akár kizárólag csak webes felületen dolgozva, kliens program nélkül is lehetőség nyíljon arra, hogy egy vállalkozás CRM és PRM eseményeit, feladatait adminisztrálja a felhasználó.
A CRM rendszer használatához felhasználónévre és jelszóra van szükség, a legtöbb oldal úgy került beállításra, hogy megnyitáskor egyből az adott felhasználóra szűrje le a feladatokat, eseményeket. Ezen kívül szűrő mezők széles skálája nyújt kényelmes böngészést a felületen.

Hogyan működik a szerviz modul?

A szerviz modul feladata, hogy a javításra átvett gépeken elvégett munkákat nyilvántartsa, nyomonkövesse a beépült alkatrészeket, számolja a javítási munkadíjat.
A modul 4 részből tevődik össze: szervizelt készülékek, számláló típusok, prioritás és munkalap nyilvántartás.
  • Szervizelt készülékek: Ez a menüpont arra szolgál, hogy nyilvántartsa a szervizbe vett készülékek általános adatait.
  • Számláló típusok: Ebben a menüpontban vehető fel a szervizelt készülékekhez tartozó számlában lévő számláló típus.
  • Prioritás: Különböző munkavégzés fajták vannak, amelyeknek az óradíja több vagy kevesebb az alap óradíjtól. Az egyes prioritások elnevezése ebben a pontban vehető fel. Az, hogy ezek a prioritások mennyivel térjenek el az alap óradíjtól, a törzsadatok / egyéb törzsadatok / munkavégzés fajták pontban adható meg.
  • Munkalap nyilvántartás: Szerviz modul legfontosabb része. Itt történik annak a rögzítése, hogy melyik dolgozó, mennyi idő alatt, milyen díjjal, melyik anyag felhasználásával milyen készüléket szervizelt. Megtalálhatóak a pénzügyi adatok, a hiba pontos leírása, a felhasznált anyagok listája és a munkavégzés leírása.

Diszruptív technológiák

Amennyiben egy vállalkozás követni kívánja a technika fejlődését és profitot kíván termelni az új technológiák segítségével, komoly nehézségeket kell leküzdeni. A legfontosabb eldönteni/megérezni, mi lesz, ami hamar a feledésbe vész és mit nevezhetünk igazi diszruptív technikának. A kifejezést Clayton M. Christensen vezette be 1995-ben. A diszruptív jelző azt sugallja, hogy az újonnan piacra kerülő termék vagy eljárás hatására az addig megszokott piaci erősorrend megváltozik. Vagy a régebben forgalomban lévő terméket kell fejleszteni, vagy előfordulhat, hogy az új technológia teljes mértékben kiszorítja a régit a piacról.

Ha megfigyelünk néhány ilyen innovációt a lényeg hamar érzékelhető lesz. Klasszikus példának tekinthető a telefon megjelenése. Az emberi hang ilyen jellegű továbbításával a távíró rendszer működése feleslegessé vált. Napjainkban is megfigyelhetjük ezt a folyamatot a telefóniában. Elég, ha csak a vezetékes telefonok háttérbe szorulását vesszük a mobil készülékekhez képest, vagy esetleg éppen a mobil forgalom egy részének áttevődését az ingyenes IP alapú telefonokra. Az utolsó példából jól kivehető, az új technológia nem veszi át teljesen a korábbi piacuraló teljes szerepét, hanem csak egy szegmensét tépázza meg.

Amennyiben példákat keresünk a személyi számítógépek világában, nem kell messzire mennünk. Elegendő megnézni a monitorunkat. Pár éve még a CRT monitorok egyeduralkodók voltak, azonban az LCD panelek megjelenésével ezek háttérbe szorultak. Ezt a fejlődést vehetjük szokásosnak is azonban észre kell venni, hogy minden fejlődés mögött egy diszruptív innováció rejtőzik.

Mindenki élvezheti ezeknek a gyümölcsét a mindennapokban, azonban ha nem csak fogyasztók kívánunk maradni, hanem piaci előnyt kívánunk kovácsolni ezekből a lehetőségekből, nagyon résen kell lennünk. Könnyedén előfordulhat, hogy ezek az innovációk valamilyen okból félresiklanak. Elég ha csak a digitális adathordozók fejlődése körül kialakult versenyre gondolunk.

Jómagam az elektronika területén ténykedem. Ezen a területen is jól megfigyelhető, miként születik egy technológia, veszi át a piacvezető szerepét és taszítódik le a trónról. A fejlődést meghatározó iparág a félvezetőgyártás. Amíg a fizika engedi egyre jobb eszközöket építhetünk be mindennapi eszközeinkbe. Véleményem szerint erre a legjobb példa a már említett mobiltelefon. Ha megfigyeljük, milyen változásokon mentek keresztül ezek a készülékek jól láthatjuk miként mentek össze a fizikai méretek és lettek egyre okosabbak.

A szinte minden eszközben, melyet ma használunk a mosógéptől a mobiltelefonig megtalálhatók különböző digitális elektronikai alkatrészek. Régebben egy különleges funkciójú integrált áramkör elkészítéséhez a tervező munkán kívül komoly összegeket kellett áldozni a prototípus készítéshez. Az FPGA áramkörök megjelenésével a korábban használt tervezési/gyártási procedúrák megváltoztak. Manapság már nem csak a nagy cégek előjoga a digitális eszközök tervezése.

Az FPGA mint diszruptív technológia:
Szeretném két részre bontani a dolgot. Az első és legfontosabb a fejlettségben lévő előnyök. Lehetőségünk van olyan áramköröket tervezni, melyek akár működés közben is képesek változtatni a saját felépítésüket. Ezzel komoly áttöréseket lehet elérni a különböző mesterséges intelligenciát érintő témakörökben. A magas működési sebesség segítségével magas számítási teljesítményű feladatokat lehet a klasszikus értelemben vett számítógéptől függetleníteni. A digitális jelfeldolgozásban érezhetjük ezeknek az előnyöknek az igazi jelentőségét. A fejlesztésben komoly előnyt jelent az, hogy a végső fázisból kimaradhat a félvezető gyár, ugyanis lehetőségünk van az integrált áramkörön belüli logikai kapcsolatok házi kialakítására. A tervezést nagyban segíti, hogy a szekvenciális programozási nyelvekhez hasonló hardverleíró nyelvekkel lehet megadni az integrált áramkör belső felépítését, így a tervezés nem alap logikai áramkörök szintjén zajlik. Kifejlett tesztelési eljárások állnak a fejlesztők rendelkezésére, így a megírt kódot lehetőség van szimulálni. Így könnyedén tesztelhető a működés és nagyban felgyorsítja az esetleges hibakeresést.
Mint minden eszköznél ennél is meg kell vizsgálnunk a gazdasági előnyöket. A legfőbb gazdasági érv a gyorsaság. Sokkal gyorsabban jut el az adott termék a piacra, mintha a klasszikus tervezési metódusokat alkalmaztuk volna. A korábbiakkal összhangban a tervezés és az előállítási költségek nagymértékben csökkennek. Lehetőség van néhány fős fejlesztőcsoportok létrehozására, és nincs szükség komoly laboratóriumokra sem.

Hazánkban még az FPGA és a hozzá tartozó kulcsszavak és rövidítések, még nem igazán elterjedtek, azonban a külföldi példák jól mutatják, hogy igazi diszruptív technológiával állunk szemben, melynek a lehetőségeit most kell kihasználni.

P@rtner.Gépjármű Program

A P@rtner.Gépjármű program fő feladata, a gépjárművek, munkagépek üzemeltetési költségeinek részletes és teljes körű nyomon követése. A kimutatások készítéséhez szükséges adatok rögzítése a menetlevelek, gépüzem-naplók, és költség adatok rögzítésével történik.
A teljesítmény adatok projektekhez köthetők. A projektek költség kimutatásának listázásakor a P@rtner figyelembe vesz a járművekhez rögzített minden felmerült költséget. A járművek állapotáról, teljesítmény adatairól, költségeiről naprakész kimutatások készíthetők.

Gépjárművek, munkagépek adatainak nyilvántartása
  • Forgalmi engedélyben szereplő adatok
  • Szerviz alapadatok (olajcserék, kötelező szervizek periódusa, stb.)
  • Egyéb érvényességi adatok (kötelező biztosítás, casco, stb.)
  • Fogyasztásra vonatkozó adatok
A P@rtner.Gépjármű képes arra, hogy a gépjárművek határidős eseményeire figyelmeztesse a felhasználót. A figyelmeztetések azonnali üzenetküldéssel, és különböző kimutatásokkal valósul meg.
Az aktuális gépparkról kimutatás készíthető, és minden járműről lekérdezhető adatlap, a felhasználó által meghatározott adattartalommal.

Teljesítmény adatok nyilvántartása
  • Menetlevelek
  • Gépüzem-naplók
A gépjárművek, munkagépek teljesítményének rögzítése a papír alapú menetlevelek, és gépüzem naplók adatainak bevitelével történik. A kényelmes, gyors használat érdekében a bizonylatszámok kiosztása automatikusan történik, figyelembe véve a legutóbb kiosztott bizonylatszámokat. A menetleveleken, és gépüzem-naplókon rögzített teljesítmény adatok alapján összesített, és részletes kimutatások készíthetők a gépjárművek, munkagépek adott időszakban végzett teljesítményéről.

Költség adatok nyilvántartása
  • Szerviz költségek
  • Üzemanyag költségek
  • Egyéb költségek
A gépjárművek, munkagépek üzemeltetésével kapcsolatos költségek rögzítésével biztosított az, hogy mindig naprakészen lehessen követni a járművekre fordított költségeket. A költségek részletesen, és összesítve is lekérdezhetők, tetszőleges időszak figyelembe vételével. A szerviz adatok megfelelő rögzítésével a gépjárművek, munkagépek szerviz határidejének nyomon követése valósítható meg. Amennyiben a külső és belső szervizek rögzítésekor olajcsere vagy kötelező szerviz elvégzése lett regisztrálva, a P@rtner a gépjárművek, munkagépek szerviz alapadatainál meghatározott periódus alapján kalkulálja a következő olajcsere és kötelező szerviz esedékességét. A határidők közeledtével a program figyelmeztetést küld az aktuális teendőkről.

Papírmentes iroda - Elektronikus számlázás helyzete 2009-ben

A nagymennyiségű bizonylatot kibocsátó és fogadó szervezetek részéről felmerült az üzleti igény a jórészt elektronikus úton zajló számviteli folyamatok számlakibocsátással és számlamegőrzéssel kapcsolatos folyamatelemeket is elektronikus útra tereljék.

Az informatikai megoldások fejlődésével lehetővé vált, hogy a papír alapú okiratiságban felhasznált biztonsági funkciók, különösen a kézi aláírás elektronikus térben is megvalósítható legyen. A jogalkotó az informatikai eredményekre reagálva megalkotta az elektronikus okiratiság elismeréséhez szükséges alapvető jogszabályokat, illetve módosított egyes papír alapú világra épült rendelkezéseket

És lássuk, mit tudunk a papírmentes irodáról mondani a mai nap: én még nem tudom, hogy a papírmentes iroda koncepciójába korábban beletartozott-e az elektronikus számlázás - most azonban minden bizonnyal igen.
Egy adott méret felett minden szervezetnél érdemes megvizsgálni az elektronikus számlázásra történő áttérést - ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy lehetőleg integrált megoldást válasszon a szervezet vagy ha ez nem fontos (esetleg nem lehetséges), akkor figyeljen arra, hogy olyan legyen a választott megoldás, amelyik jól illeszthető a meglévő informatikai infrastruktúrába, illetve könnyen együttműködhet más alkalmazásokkal (szabványos interface).

Felmérések szerint a vállalatok árbevételének 3%-a nyomtatási költségként jelentkezik. Érdemes odafigyelni arra, hogy ezt a lehető legkisebbre csökkentsük - ez a számlázás területén az e-számla megoldással jelentősen, közel nullára csökkenthető.
Ennél a számlázásnál nincs postaköltség, nincsenek tárolási költségek, gyorsabbá válnak a folyamatok és ami szintén lényeges a környezetet kisebb terhelés érheti.

Néhány dolgot érdemes figyelembe venni és elgondolkodni:
  • a költségek csökkentése a válság elmúltával is erős, meg nem szűnő kényszer lesz a versenyszférában és a közigazgatásban, államigazgatásban egyaránt,
  • az Európai Unió részéről erős és egyre erősebb nyomás van és lesz, hogy az ügyek intézése lehetőleg elektronikus úton történjék - ez egyfelől lehetőség a gyorsabb, hatékonyabb reagálásra, másrészt ez direkt és a közigazgatáson keresztül indirekt nyomást gyakorol a vállalkozásokra, hogy ők is alkalmazkodjanak ehhez,
  • egyre több lehetőség áll rendelkezésre, hogy részben (iroda kevesebb papírral - less paper office) vagy egészben (papírmentes iroda - paperless office) áttérjen az elektronikus ügyintézésre - és ehhez egyre több partnert talál majd saját szervezetén kívül is.
Mostanra már a papírmentes iroda gondolata hosszú tetszhalál után ismét él: egyre több helyen lehet vele találkozni………

A vonalkód korszak vége

A vonalkód rendszereket már sok éve használják a termelési láncban, mint az egyik legegyszerűbb módját az automatikus azonosításnak és adatátvitelnek. A lineáris vonalkód tulajdonképpen vonalakból és közökből álló egyszerű jelkép. A szimbólumok változatossága számos kódolhatósági lehetőséget kielégít, mellyel numerikus vagy karakteres szövegrészeket kódolunk. A lineáris vonalkódok adattároló kapacitása erősen korlátozott, éppen ezért manapság egyre többet találkozni, két dimenziós, többsoros, mátrix vagy összetett adathordozókkal, melyek a lineáris vonalkódokat helyettesítő információkat tartalmaznak és akár 2000 alfanumerikus karakter tárolására is képesek. Így ezek a kód rendszerek lényegesen több információt képesek ugyanakkora helyen tárolni, vagy ugyanazt az információt kisebb felületen képesek hordozni, így képesek megoldani azokat a feladatokat melyek igen nehezek, vagy lehetetlenek lennének lineáris vonalkód segítségével. Ezek a kódok még szintén csak olvashatóak és leolvasásukhoz szükséges vizuális kontaktus, de megőrizték elődjük költséghatékonyságát.

A hagyományos vonalkód rendszerek felváltására a rádió frekvenciás azonosító rendszerek (RFID) kínálják az egyik megoldást. Az RFID rendszerekben információkat egy kis címkében elektronikusan tárolják. Az RFID címke egy mini chipet és egy antennát tartalmaz, melyet valamilyen borítás véd. Ha a mikrochip egy erre a célra kifejlesztett, elektromágneses mezővel körülvett leolvasó berendezés közelébe kerül, rádióhullámokon keresztül automatikusan kommunikálni kezd vele, és elküldi a rajta tárolt információt. A leolvasó berendezés ezredmásodpercek alatt fogadja az információt, majd továbbítja egy szerverre, ahonnan az adatok elektronikus úton az arra jogosultak számára, és akár az Internet segítségével elérhetővé tehetők. A chipből egyaránt létezik csak olvasható és írható-olvasható verzió. Ez a technika a vonalkódnál fejlettebb, mivel jóval több információ tárolására alkalmas, nem szükséges vizuális kontaktus a leolvasásához, egyszerre akár több kód hibamentes olvasására/írására alkalmas és nagyobb távolságról is leolvasható, mint a hagyományos rendszerek. Alkalmazásának hátránya, hogy még mindig drágább technológia a hagyományos vonalkód rendszereknél és viszonylag nehezen megoldható az átállás és az összehangolás a többi rendszerrel. Nyilvánvaló, hogy a közeljövőben az árak mérséklődésével nagy szerepe lesz az RFID rendszereknek, de az informatika fejlődésével újabb és újabb technikákkal is találkozhatunk majd. Ilyen lehet az EPC (amely az Electronic Product Code rövidítéséből származik), amely már képes megkülönböztetni ugyanazon típus egyedi tételeit is. Az EPC és az új Internetes szolgáltatásokkal lehetővé válik akár egyedi tételek nyomonkövetése is. A technológia alkalmazása azonban számos személyjogi problémát vethet fel. A termék vásárlója például nem tudja hatástalanítani az azonosítót. Bankkártyás fizetés esetén pedig a termék összekapcsolható lenne a vásárlóval. Ebből következik, hogy a vásárló már név szerint is beazonosíthatóvá válna. Így a vásárlás után már nemcsak a termék, hanem a vásárló is követhető lenne akár nagyobb távolságból is. Már léteznek (például az áruház kijáratánál elhelyezhető) különböző deaktivátor kapuk, de ezek hatásfoka még kétséges.

Az RFID továbbgondolása a SmartPack technológia. Az alkalmazott eljárásnál nem feltétlenül helyeznének külön azonosító egységeket a csomagolásokba, hanem például a csomagolóanyagokban már eleve meglévő fémeket használnának fel rádiós adó- és vevőantennaként. Hasonló módon járnának el a szenzorok beépítésének az esetében is, amelyek kijeleznék egy adott termék hőmérsékletét vagy más jellemzőit (nedvességtartalmát stb.), így ezekből az adatokból következtetni lehetne az adott árucikk eltarthatósági, fogyasztási idejére. A szakemberek tervei szerint a SmartPack-technológiát később már bárki felhasználhatná, akár otthon is. Egy intelligens konyhában a mikrohullámú sütő például leolvasná a mirelit termék csomagolásáról a felmelegítéshez szükséges információkat vagy a hűtőszekrény kijelezné, hogy egy termék meddig fogyasztható még.
A bokode egy új, az információt vizuálisan kódoló technológia, melyet a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói alkottak meg. Egy mindössze három milliméteres átmérőjű mintázat, ami egy ledre feszül, fölötte pedig lencse található. A mintázat megszűri a világító led fényét, a bokode leolvasója pedig e fényt észlelve ismeri fel a mintázatba kódolt információkat. A vonalkóddal szemben nagy előnye, hogy a leolvasó berendezés lehet akár egy mobiltelefon beépített kamerája is és az információ messziről (több méter) is leolvasható, valamint egyszerre akár több termék adatai is olvashatóak lehetőséget adva ezek összehasonlítására. Tárolási kapacitása jóval meghaladja a vonalkódét, akár több ezerszerese is lehet.

Jelenleg a bokode címkének még csak olyan verziója létezik, ahol lencsékre és beépített led-es fényforrásra van szükség, azonban a tervezők ígérik a visszatükröződő megoldást. Ez a bankkártyák holografikus címkéihez hasonlítana és így a technológiát jelentősen olcsóbbá és diszkrétebbé tenné. A prototípusok ára 5 dollár, ami a kutatók szerint könnyen 5 cent alá csökkenthető a sorozatgyártás során.
Élelmiszeripari felhasználásoknál már több helyen sikeresen alkalmazzák a biológiai azonosítókat. Biológiai azonosító lehet bármilyen jellemző, amely stabilan és folyamatosan megfigyelhető és nyomonkövethető. Ezeket az azonosítókat más néven elsődleges azonosítóknak nevezzük. A biológiai azonosítók legjellemzőbb fajtái: kémiai, biokémiai, genetikai (DNA változatok),immunológiai, fiziológiai, morfológiai és az ember által tervezett azonosítók (xenobiotika, mikroflóra). A biológiai azonosítók közül kiemelt szerepet kap a DNS alapú azonosítási és nyomonkövetési technológia, mely segítségével minden egyes húskészítmény egyedileg követhető 100%-os biztonsággal. A technika az állatok DNS kódját használja fel a belőlük készült termékek azonosítására, anélkül hogy valamilyen külső azonosítóval kellene felcímkézni, mivel maga a termék szolgál az azonosításra. Ezek a kódok állandóak, egyediek (kivétel az egypetéjű ikrek) és sértetlenek maradnak az állat és a belőle előállított termék teljes életútja során.
Elemzők szerint az új technológiák nem fogják teljes mértékben leváltani a vonalkódot az elkövetkező 10-20 évben. A vonalkód kiemelkedő abban, hogy alapvető azonosítási lehetőségeket kínál a legalacsonyabb lehetséges áron (tinta ára). Az új megoldások nagyobb funkcionalitást kínálnak, de magasabb áron. A legvalószínűbb megoldásnak az látszik, hogy a vonalkóddal együtt fognak működni, mint kulcs-technológia. A trendek szerint azonban 2010-2011-re várható egy nagyobb ugrás a technológiák alkalmazásában.

Milyen információkra van szüksége egy vezetőnek a döntéshez?

Az ma már közhelynek számít, hogy az „információ hatalom”. Sőt, egyre inkább idejétmúlt közhelynek, hiszen manapság nem is az információ hiánya okozza a legtöbb problémát, hanem pont ellenkezőleg: a vezetőre rázúduló rengeteg adatból, információból, sokszor szinte lehetetlen feladatnak tűnik kiválogatni azokat, amelyek valóban szükségesek a gyors és biztonságos döntéshozatalhoz.

Éppen ezért ma már nem az információ puszta meglétén, illetve a mennyiségén van a hangsúly, hanem annak minőségén.

Mik azok a hiányosságok, amik az információellátási problémákat okozzák és mik azok a feltételek, amiknek a megléte esetén beszélhetünk hatékony döntéstámogatásról?

Relevancia és teljes körűség:
Az információ túltengés egyik legnagyobb hátránya az, hogy egy vezetőhöz általában rengeteg olyan információ áramlik, ami a döntések meghozatala szempontjából irreleváns. A vezetőnek ebből a halomból kell kiválogatnia a valóban értékes infókat, ami sok esetben jelentős értékes energiákat von el a hasznosabb tevékenységek elől.

Ennek az ellentettje az, amikor viszont olyan információkat nem kap meg, amikre szüksége lenne, így adott esetben rossz döntést fog hozni.

A fenti problémára nagyon jó példa az az ügyvezető, aki a lehető legrészletesebb kimutatást kapja meg kollégáitól az adott hónapban eladott termékek mennyiségére vonatkozóan (akár napi bontású táblázat formájában), viszont semmiféle információ nem áll rendelkezésére az egyes termékeken realizált fedezetről.
Így nyílván az eladott darabszámok alapján próbál meg termékpolitikai döntéseket meghozni (termékek kivonása, felfuttatása, promótálása, stb.) nem pedig a termékek profittermelési képességei alapján. Adott esetben azt a terméket fogja előtérbe helyezni, amiből sokat vesznek, de olyan nyomott eladási ára van, hogy profit szinte alig képződik az eladásán.

Redundancia mentesség és időszerűség:
Szintén fontos feltétel, hogy egy dologra vonatkozó információt csak egyszer, egy forrásból kapjon meg a vezető. Ennél az egy információforrásnál kell biztosítani a megfelelő kontroll pontokat ahhoz, hogy az adott információ pontos és megbízható legyen. A redundancia mentességet az információ „előállítása” során végig biztosítani kell.

Ennek a feltételnek ma már egy kisebb vállalkozás is csak megfelelő ERP rendszer segítségével tud megfelelni.

A fenti példánál maradva, egy vállalkozás folyamatait integráltan kezelő rendszer lehetővé teszi például, hogy egy értékesítésre vonatkozó adat egyszer kerüljön rögzítésre, akár vevői megrendelés formájában. A megrendelt mennyiséget egy mozdulattal át tudják emelni számlába, a raktár pedig azonnal látja a rendszerben, hogy mennyi árut kell kiadnia az adott megrendelésre.
A pénzügy folyamatosan tudja követni, hogy áll a vevővel szembeni aktuális követelés, a banki utalást pedig a számlára hivatkozva tudja berögzíteni az integrált rendszerbe.
A rendszer össze tudja vezetni az értékesítést a beszerzésekkel, így meg tudja határozni az adott értékesítés beszerzési értékét is.

Egy jó integrált rendszerből a vezető le tud kérni egy vagy több kimutatást, ahol látja egy adott vevő rendeléseit, a rendelésekből teljesített eladott mennyiséget, az eladások értékét, az eladások profittartalmát és a nyitott, még ki nem fizetetlen számlákat.

Integrált rendszer hiányában külön forrásokból kéne lekérje ezeket az információkat és azok fenti formában történő integrálása igen nehézkes lenne.

A jó döntésekhez fontos időszerűség szintén csak egy jó Integrált Rendszerrel biztosítható.