2011. július 4., hétfő

A kimutatásoktól az üzleti intelligenciáig (2. rész)

ERP + üzleti intelligencia „verzió”

A céghez olyan ERP rendszer került bevezetésre, amely beépített üzleti intelligencia támogató funkciókkal rendelkezik. Továbbá olyan ERP bevezetési módszertant használtak, hogy már a rendszerbevezetés kezdetétől különös hangsúlyt kapott a rendszerből kinyerhető információk minősége.

A valamennyi ország összes vevőjét tartalmazó partnertörzsbe dinamikus besorolások kerültek kialakításra és felvételre, amelyek segítségével egy partnert – szükség szerint - tetszőlegesen sok csoportba be lehetett sorolni. A partnerek csoportosításra kerültek többek között ország, terület, üzletszerző, üzletkötő, vevőtípus, vevőcsoport, vevő érték stb. szerint.

Az ERP-ben élesítésre kerültek a beépített üzleti intelligencia támogató funkciók, ezen kívül a folyamatok úgy kerültek kialakításra, hogy az üzleti szempontból fontos információk teljes körűen rögzíthetők és kinyerhetők legyenek a rendszerből.

Az ERP rendszer indulásával egy időben egy üzleti intelligencia szolgáltatás is elindult, amelynek köszönhetően ma már a havi kontroll folyamata a forgalmakra nézve a következőképpen alakul:

  • Az automatikus ERP – üzleti intelligencia rendszer kapcsolatnak köszönhetően a hónap zárását követő napon az érintett vezetők és munkatársak kapnak egy értesítést az üzleti intelligencia rendszertől, hogy a számukra összeállított dinamikus elemző kimutatás elkészült, és letölthetik azt.
  • Minden érintett munkatárs más-más kimutatást tud letölteni: az üzletkötők csak a saját vevőiket tartalmazót, az országok vezetői az országukra vonatkozót, míg az értékesítési vezető és az ügyvezető az valamennyi ország összes vevőjét tartalmazót.
  • A kimutatások nem passzív kimutatások, hanem olyan aktív üzleti intelligencia eszközök, ahol az összesítő adatokból kiindulva egy-egy gombnyomással, folyamatosan lehet lefúrni az egyre mélyebb szintekig.
  • A kimutatások igen szemléletes módon grafikonokkal, színekkel és egyéb grafikus eszközökkel jelenítik meg az adatokat, így a problémás vevők, csoportok, területek azonnal felismerhetők.
  • A fenti eszközök segítségével az adott hónap forgalma olyan szempontokból is elemezhetővé vált, amelyek előtte elképzelhetetlenek voltak. Elemezhető például, hogy az egyes vevőtípusok, vevőcsoportok, területek, cikkcsoportok stb. hogyan teljesítenek az előző évhez, valamint az azt megelőző évekhez és a tervekhez képest. A csoportok szintjén azonnal lehet látni, mely kategóriáknál látszik elmaradás (piros a grafikon), majd egy gombnyomással azonnal le is lehet fúrni a problémás kategóriákba, hogy lássuk, azon belül mely vevők vagy termékek „okozzák” ezt az elmaradást.

A fenti példából is látszik, hogy komoly különbség tapasztalható az eredeti „megoldás” és a valódi üzleti intelligencia rendszer által szolgáltatott megoldás között. Megalapozott, célirányos, jó döntéseket csak a második megoldás segítségével hozhatunk meg.




A cikk előzménye a következő bejegyzésben olvasható:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése