Átlátszó mobiltelefonok és láthatatlanná tevő burkolat: már koránt sem csak a fantasztikus filmekben találkozhatunk ezekkel a fogalmakkal. Ma már mind a két fejlesztésről olvashattunk a különböző médiákban.
Az átlátható mobiltelefonokkal már régóta próbálkoznak a tudósok, azonban eddig nem sikerült az akkumulátort láthatatlanná tenni. Mára már ez az akadály is elhárult, és a napokban a láthatatlan mobiltelefonok megszületéséről kaphattunk híreket. Átlátszó kijelző, billentyűzet vagy áramkör persze eddig is volt, a mobil eszközök esetében azonban a mérnökök az akkut eddig nem tudták áttetszővé tenni. Azonban a Stanfordi Egyetem kutatócsoportjának hála ez mára megváltozott.
A Yi Cui által vezetett csapat megoldása az átlátszó elektrolitba ágyazott elektróda-rács, amelyből utóbbi az emberi szem felbontóképességénél is vékonyabb, ezért láthatatlan. A gél elektrolit miatt pedig az egész akku hajlékony.
A kutatók szerint 2-4 év múlva megjelenhetnek az első átlátszó mobil telefonok.
Az új akku még fejlesztés alatt áll, jelenleg hagyományos társaihoz képest még csak feleannyi / harmadannyi energiát képes tárolni. Előnye azonban, hogy ezeket az akkukat optikai érzékelőkkel is lehetne ellenőrizni.
A láthatatlan telefonok után egyre közelebb jut a tudomány a láthatatlanná tevő ruhákhoz.
Nemrég bemutattak egy takarószerkezetet, amely az 1 és 4 kilohertz közötti hanghullámok (a hallásunk itt a legérzékenyebb; emberi hang: 0,06-7 kHz) számára tette láthatatlanná a rejteni kívánt tárgyat, mégpedig úgy, hogy rávették a hanghullámot, hogy megkerülje az adott tárgyat. A kutatás során persze sok mindent kölcsönöztek a láthatatlanná tevő metaanyagok ötletéből, amit a hanghullámok eltérítésére használnak. Emellett a fénnyel ellentétben a hanghullámok eltérítése sokkal könnyebb is.
Azonban a valódi eredményekre és szenzációkra még itt is várnunk kell néhány évet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése